Két hónapja egy betűt nem írtam a blogba, pedig szinte naponta lett volna miről. Ha másról nem, akkor a hullámvölgyekről, a lelkiismeretfurdalásokról, ha netán egy kiflit vacsira mégis megettem éshasonlók. Hosszú lenne teljesen bepótolni az elmúlt két hónapot, nem is teszem.
Csak egy rövidebb összefoglalás.
Nagyjából áprilisban valamikor rájöttem, amikor továbbra is csak az a 3 kiló ment le rólam, ami április elején is megvolt, hogy kizárólag diétával képtelen leszek lefogyni. Soha nem kellett diétáznom, fogyókúráznom, egyszerűen nem ment, hogy este hatkor ne ehessek a családommal közösen egy szendvicset (mármint fejenként egyet), egyrészt mert abszolút nem volt időm külön fogyis vacsikat csinálni magamnak, másrészt meg jólesett. Pedig nem lett volna szabad ilyeneket sem csinálni, akkor lett volna jelentősebb eredmény. Ennek ellenére jóval jobban vigyáztam az evéssel, mint a megelőző pár hónapban, talán ennek is köszönhető, hogy hízni nem híztam, azt a 3 kiló fogyást úgy-ahogy tudtam tartani, nem ment vissza. Sőt, többen mondták, hogy fogytam, látszik az arcomon, de szerintem csak kialvatlan és nyúzott vagyok (legbelül persze egy pici fény gyulladt, hátha mégis van látszó eredménye az erőfeszítsnek, ezt hívhatják reménysugárnak?:-D)
Rájöttem viszont, hogy nekem sportolni kell mindenképp, ha le akarok fogyni. A fogyás mellett a lelkemnek is jót tenne, a lányok mellett jó feszültséglevezetés lenne.
Éppen ezért, egy hétfői napon nem halogattam tovább, és mikor Zita elaludt, kimentem az utcánkba futni (izé, kocogni vagy inkább döcögni :-)) ). De végre kimentem. A nagyok oviban voltak, Zitánál be volt kapcsolva a vezetékes telefonon a bébiőr funkció, tehát bármikor, ha sír, felhívja a mobilomat, nem kellett aggódjak. Messzire amúgy sem mentem volna, mert 6 év kihagyás az amúgy is rengeteg, nagyon óvatosan kellett kezdjek. Bőven elég volt, hogy az utcánkban futkosok le-föl egy fél órát.
Minekután rém jól esett, igyekeztem rendszeresen kijárni. Emellett egy-egy délután egy Norbi vagy Béres Alexandra dvd-re tornáztam, és bár jól esik ez is, meg kell, hogy állapítsam, hogy az aerobik nem teljesen az én világom. Vagy csak kicsit uncsi mindig ugyanarra a kazettára tornázni, nem tudom. De hasznos, könnyen elérhető számomra, ezért is csinálom.
Mindez nem jöhetett volna létre, ha a lányok itthon vannak, hiszen olyankor mindig van ébren egy leányzó, úgy nem lehet igazán tornázni vagy kint futni. És természetesen májusban el is jött az újabb gyerek-betegségi hullám, először Kinga "üdült" itthon egy hetet, majd egy hét eltolással Csilla, így teljesen kiestem a sportolási rutinból. Pedig kezdtem belerázódni.
Pünkösd hétfőn újra futócipőt rántottam, végre ismét kijutottam kocogni kicsit, míg Jani Zitára vigyázott. A két nagyobb vagy velem futott vagy szurkolt az út mentén. Csilla a maga 3.5 évével olyan kitartóan futott mellettem-megjegyzem szoknyában és sportcipőben :-)), hogy csak lestem; én persze emiatt többször leálltam sétálni, nehogy baja legyen, bár gyorsan sem futottunk, csak az ő tempójában, lazább is lett az eleje, de ki bánta, ha a gyermek ilyen lelkes? :) Miután ő elfáradt és bement Janihoz, akkor én is jobban tudtam futni, de nem bántam az elejét. Nagyon tetszett a kis csajnak, a két kis copfja csak úgy repült, teljesen kipirult, meg kellett zabálni! :)
Egy szó mint száz, ilyen jellegű sportra futja most, és az is változó, hogy veszem rá magam, hogy kimenjek. Mindig kismillió dolog vár idebent, ha elalszik Zita, ugranék neki a teendőknek, nagyon kell figyelmeztetni magam, hogy a sport is fontos, a mosogatógép és teregetés megvár, azt végül is lehet gyerek mellett is csinálni, persze macerásabb, de lehet, viszont nyugodtan, zavartalanul futni nem. Különösen Zitával nem. Így pl. most hétvégén is utazunk, kíváncsi leszek, hogy sikerül-e elszakadnom a sok teendőtől, amit el kell végezzek az indulásig, és beiktatok egy sportfélórát. Ami persze nem csak félóra, mert előkészülettel, zuhanyzással néha jó bő óra, emiatt is nehezebb a döntés. ha kimegyek, mindig elúszok a teendőkkel, tolódik minden, görgetem magam előtt, emiatt meg ideges és ingerült vagyok. Igyekszem ilyenkor megnyugtatni magam, hogy jól döntöttem, igenis tennem kell valamit a fogyás és egészség érdekében, ez és makulátlan rend itthon nem lehet együtt.
Pedig nem kéne hezitálni sokat a sporttal, mert itt a nyár, idén már szerettem volna kevesebb gátlással a kevesebb-ruhás időszakba menni, de ez idén sem jön össze. Hacsak a talán egyszer megérkező meleg miatt az étvágyam is csökken, ha elég lesz a sok gyümölcs. Ebben (is) bízom. Viszont az ovi hamarosan véget ér, és az én délutáni extraidőm is kiesik, hogy akkor hogy fogok egyáltalán sportolni, nem tudom. Ki kell majd találni, mert nem akarom félbehagyni azt, ami elkezdtem. Megszoktam, no.
Emellett talán Zita is lassan is abbahagyja a szopizást. Még elalvások előtt és éjszakai ébredésnél szopizik, az éjszakait nagyon szeretném a közeljövőben leépíteni, aztán talán sikerül az elalvások előttit is. Lassan húsz hónapos lesz, talán nem vet rám követ senki, ha azt mondom, hogy kezd kicsit fárasztóva válni a szoptatás. Lassan 5.5 éve szinte folyamatosan szoptatok, amit nem bánok, sőt, nagyon-nagyon örülök neki, csak,hát, elfáradtam az állandó rendelkezésre állásban. És talán a fogyókúrámnak is lendületet adhat, ha ez a fajta hormonális "behatás" megszűnik, a mellbőségem is talán a régihez fog közelíteni, amit nem bánnék. Ha viszont nagyon nem megy az elválasztás, akkor nem erőltetem, akkor maradunk az elválasztódásnál, semmilyen fogyókúra nem fontosabb, ha a csemetéről van szó. :)
Nagy vonalakban így állok most. Remélem, hogy a jövőben gyakrabban sikerül a blogot frissíteni, majd meglátjuk. Ha mégsem, akkor is tudja mindenki, hogy nagy erőkkel fogyózok, csak éppen inkább a tettek mezején. Az utóbbi két hónapban inkább tornáztam egy jót, ha tehettem, mint hogy a gép előtt ücsörögve a blogban arról írjak, hogy milyen jó lenne lefogyni. :-) Nagy eredményre végül nem jutottam, de ezt előre nem lehet sosem tudni. Ha meg a blogot nem hozom létre, akkor meg állandóan ott motoszkálna a fejemben, hogy mi mindent le tudnék írni, ha lenne ilyen blogom.
Én továbbra sem felejtem el a célom, csak kicsit hepehupás az odavezető út, nem csekély hullámvölggyel. És lehet, hogy eddig nehezen kászálódtam ki a völgyekből vagy az elszántságom lankadt kicsit, de ezeken még lehet javítani. Ezen leszek most. :)
Ja, és éljen a lassan érkező dinnye-szezon! :-D
