Feltámadás :)

Ezt a blogomat több mint egy éve nem frissítettem. Nem akartam abbahagyni végleg az írását, de mivel a meghirdetett harcom a kilók ellen nem igazán sikerült, úgy gondoltam, nem is írok róla.

Most újra feltámasztom a blogot, bízva benne, hogy ezúttal több bejegyzést tudok közzétenni.

A reménykedés oka, hogy a harcot újra felvettem, de ez alkalommal sokkal erősebbnek érzem magam, mint bő egy évvel ezelőtt. Ma már tudom, hogy fejben nem voltam kész a nagy lépésre, a hozzáállásom az egészhez homlokegyenest más, mint akkor. Egyszerűen tudom, hogy AKAROM, és kész.

Nagy lendületet ad az elmúlt napok spontán sikere, amit valószínűleg a meleg időjárásnak is köszönhetek, hogy nem volt étvágyam, ehhez jött némi lelki hullámvölgy, ami miatt szintén nem volt kedvem enni, és így ha keveset is, de fogytam. Nem szándékosan, de így történt.

Ebbe kapaszkodtam, mikor újra csatarendbe álltam, ez a néhány nap rádöbbentett, hogy képes vagyok diétázni, és mikor újra és újra fegyelmezett bírtam lenni, csak megerősített a magamba vetett hitemben. :)

Úgyhogy újra klaviatúra mellé ülök, és ha nem is bő lére eresztve, de próbálom rögzíteni az elért eredményeket. Ha megingok, csak leülök a gép elé, és elolvasom, amit eddig elértem. :)

60.2 kg-ról indultam most a "csata" elején, de az utóbbi hetekben volt ez 61 fölött is olykor, így ez már önmagában is egy jó kezdet.

Egyelőre legfőképp diétával próbálkozom, mert sportra nem nagyon van lehetőség, max. nagyon hajnalban 5 és 6 között, vagy éjszaka, de ez nekem már nem megy. A diéta sem jelent elméletet, nagyjából azt eszem, mint eddig, de csökkentek a mennyiségeken (nem lesz időm külön főzni magamnak, örülök, ha a lányok ízlésének tetszőt összehozok, én max. kevesebbet eszem belőle, mint a minap a palacsintából, egyet ettem plusz Csilla kicsi maradékát, és elég volt). másik példa ma reggelről: megettem a hőn áhított körözöttes zsemlémet, amelynek előző nap teljesen higgadtan ellen tudtam állni, de mégsem ettem meg az egész zsemlét, megelégedtem egy féllel. Tényleg nem voltam éhes utána, úgy gondoltam, akkor megállunk.

Délelőtt vásárolni voltunk, nem is igazán tudtunk enni, majd itthon ettünk sütőben sült fűszervajas-tejfölös-sajtos krumplit, sőt, kolbászt is ettem hozzá. Rettentően jól esett, ettem is rendesen, mert tudtam, ez lesz a mai főétkezésem.

Délután már csak görögdinnyét ettem, és szerencsém is lett, mert estefelé elmehettem kocogni. az egész 20 perc volt, de Jani teendőivel (mint kerítéserősítés, fűnyírás és hintaszerelés) valamint az esti ceremóniákkal össze tudtuk egyeztetni. A futás elég satnyán megy, lejtnek lefelé bírom, de felfelé nem, ami nem meglepő. Ennyire kevés futóalkalom mellett nehéz edzetté válni, így többször is gyalogoltam, de nem éreztem kudarcnak. Ha még ezt az egy alkalmat is kihagyom, tényleg nem adok esélyt magamnak, hogy ismét edzett legyek egyszer. :) Annyi csak a pechem, hogy nekem mindig vissza, hazafelé kell emelkedőnek futni, ami a nehezebb verzió. Egyszer azonban eljön az idő is, amikor simán felfutok a nem messze lévő Csóványosra. :-)) Fő az optimizmus! :-))

Futás után nem volt időm enni, egy ideig nem is tudok és nem is jó, de kis idő elteltével ettem két szelet parizert, amit a lányok hagytak, és egy csomó görögdinnyét. Most fél egy van éjjel, rendesen éhes vagyok, de semmi pénzért nem ennék, inkább lefekszek aludni, és akkor nem érzem.

tudom, hogy fogyókúra idején nem célszerű gyakran mérlegre állni, de én most máshogy csinálom. Ha nem felejtem el (a nagy reggeli gyermekellátás közben :-D), éhgyomorra felállok a mérlegre, no, nem azért, hogy egy nap alatt ugyan mennyit sikerült elérni, hanem hogy lássam a szép számot (még ha az stagnál is egy ideig), hogy észben tartsam egész nap: ezt nem szabad nagyobbnak látni, jusson eszedbe, Verocs, ha megennéd valamelyik leányzó maradék kenyerét! :-)

Egy elv talán mégis van: délután és este kerülöm a szénhidrátot, ha lehet. Ezt most hétvégén mondjuk lehet, hogy meg is szegem, de lesz alibim, most lesz Kinga névnapja, jön a család ünnepelni, nem lehet nemenni! :-) azért a mértéket tartom, abból nem lesz baj és sértődés sem.

Nos, így állunk az elején. Lehet, hogy nem lesz a bejegyzéseknek elragadó a stílusa, sok szabadidővel nem rendelkezem, ezért valószínűleg tömören és gyorsan jegyzem le a "harc" állását. A lényeg, hogy rögzítsem, a stílusgyakot egyelőre meghagyom a másik blogra. :)

Az elmúlt 2 hónapról

Két hónapja egy betűt nem írtam a blogba, pedig szinte naponta lett volna miről. Ha másról nem, akkor a hullámvölgyekről, a lelkiismeretfurdalásokról, ha netán egy kiflit vacsira mégis megettem éshasonlók. Hosszú lenne teljesen bepótolni az elmúlt két hónapot, nem is teszem.

Csak egy rövidebb összefoglalás.

Nagyjából áprilisban valamikor rájöttem, amikor továbbra is csak az a 3 kiló ment le rólam, ami április elején is megvolt, hogy kizárólag diétával képtelen leszek lefogyni. Soha nem kellett diétáznom, fogyókúráznom, egyszerűen nem ment, hogy este hatkor ne ehessek a családommal közösen egy szendvicset (mármint fejenként egyet), egyrészt mert abszolút nem volt időm külön fogyis vacsikat csinálni magamnak, másrészt meg jólesett. Pedig nem lett volna szabad ilyeneket sem csinálni, akkor lett volna jelentősebb eredmény. Ennek ellenére jóval jobban vigyáztam az evéssel, mint a megelőző pár hónapban, talán ennek is köszönhető, hogy hízni nem híztam, azt a 3 kiló fogyást úgy-ahogy tudtam tartani, nem ment vissza. Sőt, többen mondták, hogy fogytam, látszik az arcomon, de szerintem csak kialvatlan és nyúzott vagyok (legbelül persze egy pici fény gyulladt, hátha mégis van látszó eredménye az erőfeszítsnek, ezt hívhatják reménysugárnak?:-D)

Rájöttem viszont, hogy nekem sportolni kell mindenképp, ha le akarok fogyni. A fogyás mellett a lelkemnek is jót tenne, a lányok mellett jó feszültséglevezetés lenne.

Éppen ezért, egy hétfői napon nem halogattam tovább, és mikor Zita elaludt, kimentem az utcánkba futni (izé, kocogni vagy inkább döcögni :-)) ). De végre kimentem. A nagyok oviban voltak, Zitánál be volt kapcsolva a vezetékes telefonon a bébiőr funkció, tehát bármikor, ha sír, felhívja a mobilomat, nem kellett aggódjak. Messzire amúgy sem mentem volna, mert 6 év kihagyás az amúgy is rengeteg, nagyon óvatosan kellett kezdjek. Bőven elég volt, hogy az utcánkban futkosok le-föl egy fél órát.

Minekután rém jól esett, igyekeztem rendszeresen kijárni. Emellett egy-egy délután egy Norbi vagy Béres Alexandra dvd-re tornáztam, és bár jól esik ez is, meg kell, hogy állapítsam, hogy az aerobik nem teljesen az én világom. Vagy csak kicsit uncsi mindig ugyanarra a kazettára tornázni, nem tudom. De hasznos, könnyen elérhető számomra, ezért is csinálom.

Mindez nem jöhetett volna létre, ha a lányok itthon vannak, hiszen olyankor mindig van ébren egy leányzó, úgy nem lehet igazán tornázni vagy kint futni. És természetesen májusban el is jött az újabb gyerek-betegségi hullám, először Kinga "üdült" itthon egy hetet, majd egy hét eltolással Csilla, így teljesen kiestem a sportolási rutinból. Pedig kezdtem belerázódni.

Pünkösd hétfőn újra futócipőt rántottam, végre ismét kijutottam kocogni kicsit, míg Jani Zitára vigyázott. A két nagyobb vagy velem futott vagy szurkolt az út mentén. Csilla a maga 3.5 évével olyan kitartóan futott mellettem-megjegyzem szoknyában és sportcipőben :-)), hogy csak lestem; én persze emiatt többször leálltam sétálni, nehogy baja legyen, bár gyorsan sem futottunk, csak az ő tempójában, lazább is lett az eleje, de ki bánta, ha a gyermek ilyen lelkes? :) Miután ő elfáradt és bement Janihoz, akkor én is jobban tudtam futni, de nem bántam az elejét. Nagyon tetszett a kis csajnak, a két kis copfja csak úgy repült, teljesen kipirult, meg kellett zabálni! :)

Egy szó mint száz, ilyen jellegű sportra futja most, és az is változó, hogy veszem rá magam, hogy kimenjek. Mindig kismillió dolog vár idebent, ha elalszik Zita, ugranék neki a teendőknek, nagyon kell figyelmeztetni magam, hogy a sport is fontos, a mosogatógép és teregetés megvár, azt végül is lehet gyerek mellett is csinálni, persze macerásabb, de lehet, viszont nyugodtan, zavartalanul futni nem. Különösen Zitával nem. Így pl. most hétvégén is utazunk, kíváncsi leszek, hogy sikerül-e elszakadnom a sok teendőtől, amit el kell végezzek az indulásig, és beiktatok egy sportfélórát. Ami persze nem csak félóra, mert előkészülettel, zuhanyzással néha jó bő óra, emiatt is nehezebb a döntés. ha kimegyek, mindig elúszok a teendőkkel, tolódik minden, görgetem magam előtt, emiatt meg ideges és ingerült vagyok. Igyekszem ilyenkor megnyugtatni magam, hogy jól döntöttem, igenis tennem kell valamit a fogyás és egészség érdekében, ez és makulátlan rend itthon nem lehet együtt.

Pedig nem kéne hezitálni sokat a sporttal, mert itt a nyár, idén már szerettem volna kevesebb gátlással a kevesebb-ruhás időszakba menni, de ez idén sem jön össze. Hacsak a talán egyszer megérkező meleg miatt az étvágyam is csökken, ha elég lesz a sok gyümölcs. Ebben (is) bízom. Viszont az ovi hamarosan véget ér, és az én délutáni extraidőm is kiesik, hogy akkor hogy fogok egyáltalán sportolni, nem tudom. Ki kell majd találni, mert nem akarom félbehagyni azt, ami elkezdtem. Megszoktam, no.

Emellett talán Zita is lassan is abbahagyja a szopizást. Még elalvások előtt és éjszakai ébredésnél szopizik, az éjszakait nagyon szeretném a közeljövőben leépíteni, aztán talán sikerül az elalvások előttit is. Lassan húsz hónapos lesz, talán nem vet rám követ senki, ha azt mondom, hogy kezd kicsit fárasztóva válni a szoptatás. Lassan 5.5 éve szinte folyamatosan szoptatok, amit nem bánok, sőt, nagyon-nagyon örülök neki, csak,hát, elfáradtam az állandó rendelkezésre állásban. És talán a fogyókúrámnak is lendületet adhat, ha ez a fajta hormonális "behatás" megszűnik, a mellbőségem is talán a régihez fog közelíteni, amit nem bánnék. Ha viszont nagyon nem megy az elválasztás, akkor nem erőltetem, akkor maradunk az elválasztódásnál, semmilyen fogyókúra nem fontosabb, ha a csemetéről van szó. :)

Nagy vonalakban így állok most. Remélem, hogy a jövőben gyakrabban sikerül a blogot frissíteni, majd meglátjuk. Ha mégsem, akkor is tudja mindenki, hogy nagy erőkkel fogyózok, csak éppen inkább a tettek mezején. Az utóbbi két hónapban inkább tornáztam egy jót, ha tehettem, mint hogy a gép előtt ücsörögve a blogban arról írjak, hogy milyen jó lenne lefogyni. :-) Nagy eredményre végül nem jutottam, de ezt előre nem lehet sosem tudni. Ha meg a blogot nem hozom létre, akkor meg állandóan ott motoszkálna a fejemben, hogy mi mindent le tudnék írni, ha lenne ilyen blogom.

Én továbbra sem felejtem el a célom, csak kicsit hepehupás az odavezető út, nem csekély hullámvölggyel. És lehet, hogy eddig nehezen kászálódtam ki a völgyekből vagy az elszántságom lankadt kicsit, de ezeken még lehet javítani. Ezen leszek most. :)

Ja, és éljen a lassan érkező dinnye-szezon! :-D