2010. május 25., kedd

Az elmúlt 2 hónapról

Két hónapja egy betűt nem írtam a blogba, pedig szinte naponta lett volna miről. Ha másról nem, akkor a hullámvölgyekről, a lelkiismeretfurdalásokról, ha netán egy kiflit vacsira mégis megettem éshasonlók. Hosszú lenne teljesen bepótolni az elmúlt két hónapot, nem is teszem.
Csak egy rövidebb összefoglalás.

Nagyjából áprilisban valamikor rájöttem, amikor továbbra is csak az a 3 kiló ment le rólam, ami április elején is megvolt, hogy kizárólag diétával képtelen leszek lefogyni. Soha nem kellett diétáznom, fogyókúráznom, egyszerűen nem ment, hogy este hatkor ne ehessek a családommal közösen egy szendvicset (mármint fejenként egyet), egyrészt mert abszolút nem volt időm külön fogyis vacsikat csinálni magamnak, másrészt meg jólesett. Pedig nem lett volna szabad ilyeneket sem csinálni, akkor lett volna jelentősebb eredmény. Ennek ellenére jóval jobban vigyáztam az evéssel, mint a megelőző pár hónapban, talán ennek is köszönhető, hogy hízni nem híztam, azt a 3 kiló fogyást úgy-ahogy tudtam tartani, nem ment vissza. Sőt, többen mondták, hogy fogytam, látszik az arcomon, de szerintem csak kialvatlan és nyúzott vagyok (legbelül persze egy pici fény gyulladt, hátha mégis van látszó eredménye az erőfeszítsnek, ezt hívhatják reménysugárnak?:-D)

Rájöttem viszont, hogy nekem sportolni kell mindenképp, ha le akarok fogyni. A fogyás mellett a lelkemnek is jót tenne, a lányok mellett jó feszültséglevezetés lenne.

Éppen ezért, egy hétfői napon nem halogattam tovább, és mikor Zita elaludt, kimentem az utcánkba futni (izé, kocogni vagy inkább döcögni :-)) ). De végre kimentem. A nagyok oviban voltak, Zitánál be volt kapcsolva a vezetékes telefonon a bébiőr funkció, tehát bármikor, ha sír, felhívja a mobilomat, nem kellett aggódjak. Messzire amúgy sem mentem volna, mert 6 év kihagyás az amúgy is rengeteg, nagyon óvatosan kellett kezdjek. Bőven elég volt, hogy az utcánkban futkosok le-föl egy fél órát.

Minekután rém jól esett, igyekeztem rendszeresen kijárni. Emellett egy-egy délután egy Norbi vagy Béres Alexandra dvd-re tornáztam, és bár jól esik ez is, meg kell, hogy állapítsam, hogy az aerobik nem teljesen az én világom. Vagy csak kicsit uncsi mindig ugyanarra a kazettára tornázni, nem tudom. De hasznos, könnyen elérhető számomra, ezért is csinálom.

Mindez nem jöhetett volna létre, ha a lányok itthon vannak, hiszen olyankor mindig van ébren egy leányzó, úgy nem lehet igazán tornázni vagy kint futni. És természetesen májusban el is jött az újabb gyerek-betegségi hullám, először Kinga "üdült" itthon egy hetet, majd egy hét eltolással Csilla, így teljesen kiestem a sportolási rutinból. Pedig kezdtem belerázódni.

Pünkösd hétfőn újra futócipőt rántottam, végre ismét kijutottam kocogni kicsit, míg Jani Zitára vigyázott. A két nagyobb vagy velem futott vagy szurkolt az út mentén. Csilla a maga 3.5 évével olyan kitartóan futott mellettem-megjegyzem szoknyában és sportcipőben :-)), hogy csak lestem; én persze emiatt többször leálltam sétálni, nehogy baja legyen, bár gyorsan sem futottunk, csak az ő tempójában, lazább is lett az eleje, de ki bánta, ha a gyermek ilyen lelkes? :) Miután ő elfáradt és bement Janihoz, akkor én is jobban tudtam futni, de nem bántam az elejét. Nagyon tetszett a kis csajnak, a két kis copfja csak úgy repült, teljesen kipirult, meg kellett zabálni! :)

Egy szó mint száz, ilyen jellegű sportra futja most, és az is változó, hogy veszem rá magam, hogy kimenjek. Mindig kismillió dolog vár idebent, ha elalszik Zita, ugranék neki a teendőknek, nagyon kell figyelmeztetni magam, hogy a sport is fontos, a mosogatógép és teregetés megvár, azt végül is lehet gyerek mellett is csinálni, persze macerásabb, de lehet, viszont nyugodtan, zavartalanul futni nem. Különösen Zitával nem. Így pl. most hétvégén is utazunk, kíváncsi leszek, hogy sikerül-e elszakadnom a sok teendőtől, amit el kell végezzek az indulásig, és beiktatok egy sportfélórát. Ami persze nem csak félóra, mert előkészülettel, zuhanyzással néha jó bő óra, emiatt is nehezebb a döntés. ha kimegyek, mindig elúszok a teendőkkel, tolódik minden, görgetem magam előtt, emiatt meg ideges és ingerült vagyok. Igyekszem ilyenkor megnyugtatni magam, hogy jól döntöttem, igenis tennem kell valamit a fogyás és egészség érdekében, ez és makulátlan rend itthon nem lehet együtt.

Pedig nem kéne hezitálni sokat a sporttal, mert itt a nyár, idén már szerettem volna kevesebb gátlással a kevesebb-ruhás időszakba menni, de ez idén sem jön össze. Hacsak a talán egyszer megérkező meleg miatt az étvágyam is csökken, ha elég lesz a sok gyümölcs. Ebben (is) bízom. Viszont az ovi hamarosan véget ér, és az én délutáni extraidőm is kiesik, hogy akkor hogy fogok egyáltalán sportolni, nem tudom. Ki kell majd találni, mert nem akarom félbehagyni azt, ami elkezdtem. Megszoktam, no.

Emellett talán Zita is lassan is abbahagyja a szopizást. Még elalvások előtt és éjszakai ébredésnél szopizik, az éjszakait nagyon szeretném a közeljövőben leépíteni, aztán talán sikerül az elalvások előttit is. Lassan húsz hónapos lesz, talán nem vet rám követ senki, ha azt mondom, hogy kezd kicsit fárasztóva válni a szoptatás. Lassan 5.5 éve szinte folyamatosan szoptatok, amit nem bánok, sőt, nagyon-nagyon örülök neki, csak,hát, elfáradtam az állandó rendelkezésre állásban. És talán a fogyókúrámnak is lendületet adhat, ha ez a fajta hormonális "behatás" megszűnik, a mellbőségem is talán a régihez fog közelíteni, amit nem bánnék. Ha viszont nagyon nem megy az elválasztás, akkor nem erőltetem, akkor maradunk az elválasztódásnál, semmilyen fogyókúra nem fontosabb, ha a csemetéről van szó. :)

Nagy vonalakban így állok most. Remélem, hogy a jövőben gyakrabban sikerül a blogot frissíteni, majd meglátjuk. Ha mégsem, akkor is tudja mindenki, hogy nagy erőkkel fogyózok, csak éppen inkább a tettek mezején. Az utóbbi két hónapban inkább tornáztam egy jót, ha tehettem, mint hogy a gép előtt ücsörögve a blogban arról írjak, hogy milyen jó lenne lefogyni. :-) Nagy eredményre végül nem jutottam, de ezt előre nem lehet sosem tudni. Ha meg a blogot nem hozom létre, akkor meg állandóan ott motoszkálna a fejemben, hogy mi mindent le tudnék írni, ha lenne ilyen blogom.

Én továbbra sem felejtem el a célom, csak kicsit hepehupás az odavezető út, nem csekély hullámvölggyel. És lehet, hogy eddig nehezen kászálódtam ki a völgyekből vagy az elszántságom lankadt kicsit, de ezeken még lehet javítani. Ezen leszek most. :)

Ja, és éljen a lassan érkező dinnye-szezon! :-D

2010. március 25., csütörtök

Hasznos és nem hasznos

Mi árt nagyon egy fogyókúrának?

Ha az ember lánya élete párját arra kéri, hogy nőnap alkalmából véletlenül se vegyen virágot, no, nem mert nem szereti, hanem, mert a vágott hamar hervad, a cserepest nem tudja hova rakni ideiglenes otthonukban, és ha már virágot nem vehet szegény pára, vesz neki egy doboz eredeti belga trüffel csokit, lágyan omlós, szinte szétolvadó, krémes csokikupacok, finom kakaóporban meghempergetve. nyami-nyami. :)
Az ember lánya, aki mindezt imádja, lányai elöl eldugva, mutyiban, ebéd után, egyesével szépen megeszegeti ezt a rém finom édességet. Mentségére legyen mondva, hogy beosztja, 3 hét alatt fogy el a doboz, no, de akkor sem biztos, hogy használ a fogyinak. Mivel azonban fárasztó, gyerekbetegeskedő hetek vannak mögötte, muszáj valami "fájdalomdíj" után nézni. :-))

Mi használ a fogyókúrának?

Ha végre felépül az óvodáskorú gyereksereg, visszatér az intézményébe, anyuka pedig újra tud rendelni magának lúgosító színes leves kúrát. Ami jó, meg tisztít, könnyű, változatos levesekkel. Már kizárólagos fogyasztása is eredményt hoz, no, de ha hármasszámú nokedlije ráadásként "lecsap" az amúgy finom vaníliás cseresznyelevesre (zabkorpás túrógaluskával), és nagy részét bepuszilja, akkor annál nagyobb segítség nincs is a fogyókúrában! Még a diétás levest is eleszi a gyermek... :-) De jófej anyja zokszó nélkül hagyja, sőt, örül, hogy csemetéje nem utálkozik a reformjellegű leves miatt (amúgy tényleg finom, tejszínes leves, a galuskának sincs fűrészpor íze, mint eleinte féltem tőle).

Miközben Zitanokedli nokedlit és levest lenyúl, anyuka már arról ábrándozik, éhségtől kopogó szemmel, hogy a napi négy leves közül egyet undok módon akkor eszik meg, mikor csemete alszik. így is jut bőven a csemetének is, aki a zöldséglevest sem veti meg, pedig "gyári". :)

És utána jöhet az utolsó darabka trüffli csoki!!! :-D

2010. február 26., péntek

Villámbejegyzés

A lányok betegsége, itthon tartózkodása miatt nem igazán jutok el ehhez a bloghoz, de ettől függyetlenül a fogyókúra több kevesebb sikerrel, kis bukdácsolásokkal zajlik. Talán elérem lassan a 3 kiló mínuszt is... :-D Valaki már mondta, hogy látja, hogy fogytam. Kedves volt tőle, de lehet, hogy csak nyúzott voltam a kialvatlanságtól... :-) De én azért erőt merítettem belőle.

Most éppen 5 napja se ízt, se illatot nem érzek a náthám miatt, az ételeket emiatt nem kívánom, és noha eszek, mert kell, közel sem olyan sokat és élvezettel, mint kéne. Ha ez némi deka mínusszal járna, akkor megbocsátom a náthának a sok kellemetlenséget. :-)

Sportolni továbbra sem tudok, egész nap gyereket látok el, mindig van ébren ded. Így nehéz. De majd visszaállunk a régi kerékvágásba, és akkor talán, talán... És, hát itt a tavasz, hátha sikerülne legalább heti egy kinti sportolást összehozni. Hátha hátha...

Szóval, próbálom tartani magam az elvekhez, azért egész jól sikerül, érződik a komoly elszántság az ügy terén. Már előrébb kellene tartanom, mindjárt itt a pulóveres szezon, és én még lehet, hogy kénytelen leszek óriás, jótékonyan takaró pulcsit húzni, hogy jól érezzem magam, de nem sokat tehetek. Betegeskedő gyerek mellett nem lehet hasizomra gyúrni, no. Vagyis lehet, de én furán érezném magam. Meg akkor ki adagolja a gyógyszereket?

Remélem, nemsokára jövök majd részletesebb helyzetjelentéssel is. :)

2010. február 8., hétfő

Az elmúlt hét tanulságai, eredményei

Az elmúlt két hétben itthon volt mindhárom leányzó, először csak Kinga, majd Csilla és Zita is kapott a köhögős kórból, így nem voltak oviban. Ilyenkor nyilvánvalóan sokkal több dolgom van, egész nap ugrálok, etetek, öltöztetek, gyógyszert, vitamint adagolok, pelenkázok, mesét teszek be és cserélek, játszok, ha tudok, főzök, mosok, teregetek, stb., stb. :) torna sóba sem került: napközben esélytelen mellettük, estére pedig kipurcantam, sokszor el is aludtam mellettük. Ha fel is keltem még, akkor már nagyon késő volt, örültem, ha zuhanyozni volt erőm. Szellemileg is elfáradtam a két hétben, így igazából nem is érdekelt a fogyókúra.

No, azért nem adtam fel semmit, hiszen némi eredményt elértem, nem akartam azt is semmivvé tenni. Azért az szembetűnő volt, hogy mivel itthon voltunk bezárva, sokszor csak szenvedve jött el az este, mert nem nagyon tudok hármójukkal leülni foglalkozni, Zita nem nagyon hagyja, ezáltal a két nagyobb is gyakrabban kezdett hangoskodni, rohangálni, csakhogy engem is kicsit bosszantsanak, és nem utolsó sorban, hogy energiájukat levezessék. Ezekben a pillanatokban sokszor éreztem azt, hogy be tudnék termelni egy tábla csokit, annyira jól esett volna valami édesség, de ellenálltam. Viszont a hiányérzet megmaradt, de tudtam, ha engedek a csábításnak, utána a lelkiismeretfurdalás miatt lesz rossz. Így aztán sok pocsék esténk volt, de legalább én nem "botlottam". vagyis csak keveset, lásd lentebb. :)

No, persze édességet ettem, de igyekeztem délelőttre vagy legkésőbb koradélutánra vagy ebéd utánra szorítani a dolgot. Ez is főleg egy-egy túró rudi volt, abból is a Gastroyal által hozott diétás, de (azért) finom változat.

Múlt héten kipróbáltam a Gastroyal új fogyókúrás ételeiből néhányat. A zsírégető ételek közül rendeltem, amiknél nagyrészt a Gastroyal által kifejlesztett zsírégető lisztet használták. kicsit kétkedve olvastam, hogy elvileg a lisztben az elhízásért felelős szénhidrátok egy részét valahogy módosították, így ez a liszt kevesebb ilyet tartalmaz, tehát fogyókúrázók is bátrabban fogyaszthatják. Nem tudom, hogy ez tényleg igaz-e, de gondoltam, egy próbát megér.

A hét vége felé úgy döntöttem, hogy nekem ez a zsírégetős liszt-cucc nem begyere. A panírtól kezdve a nokedlin át a pékáru mind ebből készült, és leginkább a fűrészporra emlékeztetett az íze. Még a panírnál hagyján, azok finomak voltak, de a többi számomra ehetetlen volt. annak ellenére, hogy most, hogy nagy az elhatározás fogyókúra ügyben, általában jobban elviselem a kevésbé finom dolgokat is, ha TUDOM, hogy ezzel közelebb érek a célomhoz. Ez viszont annyira nem volt finom, hogy abszolút nem tudtam megenni. kicsit sajnáltam, hogy ezért pénzt adtam ki, de ugyanakkor ez is segített, hogy kicsit közelebb jussak a számomra ideális fogyókúrához. Segítségével rájöttem, hogy reggelire normálisan kell enni, nem szabad ellenállni a "normál" kiflinek, pékárunak, akkor lehet kolbászt is enni, ha teszem azt, azt kívánom, de persze mértékkel. A vacsorával kell inkább óvatosnak lenni. Pont emiatt nem is tudtam megenni múlt héten néhány megrendelt vacsorát, mert zsírégető liszt ide vagy oda, nem volt kedvem pizzát vagy nokedlit enni. Addig eljutottam már, hogy vacsira tényleg valami könnyűt és keveset kívánok, egész jól sikerül kerülni a "veszélyes" dolgokat.

Pénteken azért volt némi kivétel, mikor a lányoknak kakaós csigát sütöttem. Elsősorban nekik, én csak másnap reggel akartam enni, de természetesen annyira finom volt az illata, hogy 3 kicsit megettem. :-P Én amúgy is kisebbeket, de többet sütök, tehát nem ipari mennyiséget fogyasztottam el, de arra elég volt, hogy lelkiismeretfurdalásom legyen. Enyhe vigasz, hogy rém finom volt, és hosszú Jani-mentes estén talán nem is szabad nagyon szigorúnak lenni, kell valami vigaszdíj. Csak óvatosan persze. :-)

A héten megpróbálok visszatérni a tornához, elvileg egy-egy Zita-alváskor meg lehetne ejteni. Az oviba-járással pedig ismét megvan a napi két miniedzés, ugyanis most nem egyszerű a 3 gyermekkel, babakocsival lecaplatni az oviig hóban, rendesen szakad rólam a víz, mire hazaérünk, úgyhogy lesz megint kis mozgás, ha nagy sport nem is. Ami sport amúgy nagyon hiányzik, de egyelőre, továbbra is csak nagy erőlködve, nehezen férne bele az életünkbe. Azt hiszem, meg kell várni a költözést, és csak utána tervezhetünk több ilyen jellegű tevékenységet, addig én a gyerekekre összpontosítok főleg, Jani pedig az építkezésre és pénzelőteremtésre.

2010. január 29., péntek

mélypont ellenére siker

Nem volt időm ide bejegyzéseket írni, mivel gyermekeim a hét folyamán egyre nagyobb létszámban képviselték magukat itthon betegség címszóval. Nem is volt kedvem írni, mert valahogy nem voltam jó passzban, nem volt kedvem fogyókúrázni sem. :-)) No, semmi "rosszat" nem tettem, tehát rossz hangulatom ellenére sem estem neki egy zacskó csokis keksznek, mert tudtam, hogy utána még rosszabb lesz a kedvem, hiszen már elindultam a fogyás rögös útján, azt a kevés eredményt nem kellett volna semmivé tenni néhány rossz nap miatt.

És amikor már éppen arról írnék, hogy most semmi nem megy, akkor rggel ráállok a mérlegre, mert egy ideje nem tettem, és éhgyomorra 63.3 kg-ot mutat, azaz január eleje óta 2 kg mínusz, ha minden igaz. Mondani sem kell, nem kicsit lett jobb kedvem! Megérte nem engedni a sok csábításnak a búskomor, sötét délutánokon. Most erőre kaptam. :)

Ha kicsit rendeződik a sok kis köhögősöm sora, akkor írok a Gastroyal új fogyókúrás programjáról, amit most vezet be, és talán nekem is pont kedvező időben. :) De most megyek, mert valakinek megint folyik az orra, és fújni kell. :) Meg zitával a karomon porszívózok egyet, az is éget kalóriát, nemdebár?

2010. január 22., péntek

Mai eredmények

Zita leányzó állandóan "sakkban tart", nagyon sűrűn ébred, ezért csak rövid helyzetjelentés: ma ismét ügyi voltam részben, mert sikerült az egyórás tornát végigcsinálni, míg Zita aludt délelőtt, noha rengeteg házimunka várt rám ,de vettem egy nagy levegőt, és hanyagoltam. Az itthoni torna nagy hátránya, hogy állandóan mást részesítenék előnyben, de lassacskán rájövök, hogy néha hagyni kell a "mást", és mozogni kell, mert anélkül az életben nem megy le rólam felesleges kiló. És persze utána lassabban ugyan, de behoztam a házimunkából is, Zitával karöltve. Ilyenkor érzem, hogy mennyivel könnyebb dolgokat megcsinálni, hogy "csak" egy gyerek van itthon. :)

Ebéd előtt semmi nasi nem volt, ebéd ribizlikérmleves (már, amit Zita hagyott, khm, :), az a jó fogyókúra, ha megeszik előled a kaját... :)), valamint rakott tarkabab, ami lényegében sok zöldséget jelentett tejszínes szószban. Jó volt, bár kicsit érződött rajta talán tojásfehérje íz, így én csaltam, némi mustárral elnyomtam ezt a hülye mellékízt. Ebéd utánra engedélyeztem magamnak egy túró rudit, de csak később délután tudtam megenni, mert Zita állandóan a nyomomban volt, és nem akartam, hogy most ő is egyen. Pár napja kijön néha rájta néhány piros pötty és folt, teszteljük, nem-e a csoki a ludas, ezért ő most "eltiltáson" van. Később ettem egyet a lányoknak sütött csokis muffinból, azt tudtam, hogy nem hagyom ki, de így is csak egyet ettem, pedig kettő esett volna jól. Este pedig szendvicset ettem, egy kiflit, ami szintén nem volt túl nyerő, de legalább jóllaktam, de nem lettem tele.

Megint felemás volt a nap, apró botlások voltak, de úgy tűnik, hogy van eredmény így is, hiszen január 4-én 65.5 kg-ot mértem magamnak, abszolút negatív rekord, a 158 centi magasságomhoz ez sok. Ma reggel viszont 64.7 voltam. No, majdnem egy kiló mínusz bő két hét alatt, engedékeny diétával, nem túl sok sporttal, csak némi visszafogottsággal és kis odafigyeléssel. Jó lesz ez, csak ne lankadjon a kitartásom, mert azért néha örülnék, ha gyorsabban menne, de tudom, hogy nem szabad elégedetlenkedni. :)

2010. január 21., csütörtök

Napi eredmények

Tegnap teljesen meg voltam magammal elégedve (az estét talán leszámítva, de már megbocsátottam magamnak). Mármint , ami az evést illeti. Reggelire beértem két pirítóssal és a kávéval (ami ugyan 3 az 2-ben kávé, és nem túl fogyókúrabarát a cukortartalma, de egy ideje erre szoktam rá, mert villámgyorsan elkészíthető, és ez is az a kategória, amiről egyelőre nem mondok le, mert annyira azért nem sietek, meg különben is, reggel simán elégetem azt a cukormennyiséget, ami benne van), délelőtt két kis mézessütit rágcsáltam, amit még Jani hozott előző nap a keresztmamájától, és nagyon finomat sütnek. Karácsony körül állandóan a lányoknak hagytam meg, de annyira finom, hogy most muszáj volt csenni egy-két darabot. Ebédre a Gastroyaltól hortobágyi húsos palacsintát rendeltem, elvileg a szénhidrátszegény kategóriából. Finom volt, nem is volt sok, Zita is evett belőle, és nem ettem hozzá pl. sült krumplit, mint ahogy az korábban előfordult (pedig azt is imádom :) ). Délután banánt ettünk Zitával, ovi után a főbérlőnkhöz mentünk látogatóba. Úgy volt, hogy a lányok ott maradnak, én meg megyek kiscsoportos szülőire, de Zita annyira álmos volt, hogy nem akartam ott hagyni. Kicsit akartam maradni, ha már megígértem a lányoknak, de végül Zitus felélénkült, a lányok is elvoltak, így fél 7-re értünk haza. Náluk ettem pár kolbászos kenyérkatonát, amiből egy tálcányit meg tudtam volna enni, de észnél voltam. :) Ettem kicsit, mert finom volt, meg jó volt együtt enni Bettivel és két barátnőjével, akik szintén ott voltak, de sikerült nem túlzásba esni. Rém büszke voltam magamra. Újabb megerősítés, hogy megy ez, ha akarom! :) Ami plusz volt, hogy Zita egy kis sütidarab felét meghagyta, azt bekaptam, de az is kevés. PErsze, ha gyorsabban szeretnék fogyni, akkor ezek mind elhagyandók lennének, de nem sietek, meg azért élni is kell mellette kicsit. :)

Késő este ettem még kicsit, mikor végre lekeveredtem az emeletről az altatásból, de akkor nagyon éhes voltam. Megettem a maradék 4 darab mézessütit, amit pont nem kellett volna, de nagyon-nagyon megkívántam. ÉS, hát jól esett. De azért ezért a lépésért nem vagyok teljesen büszke a tegnapi napra. :)
Ma reggel egy fél zsemlére volt időm, felvágottal, de azt is már futtában. Nemrég jöttünk haza az oviból, és menetrendszerint korog a gyomrom. Megyek is és keresek valami egészséges eledelt, lehet, hogy beérem egy natúr joghurttal és pár szem mogyoróval. Úgyis jön nemsokára az ebéd (ez a kiszolgálás rém jólesik! :)), addig kibírom.

Sokat gondolkozok ezen a diétázós dolgon, és rájöttem, hogy sport nélkül nekem nem fog menni a fogyókúra. Látom lassan, hogy meddig tudom csökkenteni az adagokat, mennyit tudok megvonni magamtól, de teljesen szigorú nem tudok magammal lenni. Szeretek közösen családdal, barátokkal enni, szeretem a finom ételeket, olykor a kevésbé egészségeseket is, és ha nem sportolok, sokáig kell diétáznom, hogy működjön a fogyókúra. Ha rendszeresen sportolnék, akkor nem kéne ennyire figyelni, hogy mit eszem, jobban megengedhetnék magamnak egy-egy "botlást". Ráadásul a sport nemcsak a zsírégetésben segítene, hanem nyilván az izomzat is tónusosabb, feszesebb lenne, és már az tuti méretcsökkenést eredményezne. El tudom képzelni, hogy pl. rendszeres futástól a combom ismét "összeugrana", nem lenne ez a "szétfolyósabb" fajta, már elnézést ezekért a hülye szavakért, meg egyszerű fogalmazásért. nekem amúgy is szokatlan a fogyókúra úgy általában, hiszen régebben, a sok sport mellett nem volt szükség ilyesmire. Furcsán is érzem magam, hogy figyelek újabban, hogy ehetek-e dolgokat, de egyelőre csak így működik.
Most annak is örülök, ha olykor sikerül fegyelmezetten kevesebbet enni. :) No, de most tényleg megyek enni valamit, mert különben fegyelmezetten halok éhen itt, a gép előtt. :)

2010. január 19., kedd

Táplálkozási reformok

A fogyókúra most már harmadik hete tart, csak bizonyítandó, hogy komolyan gondolom. :) Kinga szülinapját követő héten változtatásokat eszközöltem táplálkozás terén, de egyelőre nem találom a nekem passzoló módszert.

Elkezdtem rendelni a Gastroyal-tól ebédet. Egyrészt kicsit pihenek a több hónapnyi állandó ebédfőzései után, mivel Csilla is az oviban étkezik, kettőnknek Zitával könnyebb az étkezést megoldani. Kísérleti jelleggel kezdtem el, és mivel Zita is hajlandó volt enni ezekből az ételekből, amik általában jóízűek, bár kétségtelenül nem verik a hazait, megnyugodtam (rajtam kívül Zita az egyedüli személy a családban, aki fenntartás nélkül evett a kelkáposztafőzelékből, amit egyik nap kaptam :-) ). Azzal, hogy nem kell minden nap főzni, jut időm másra is, úgy mint (esetleg) egy-egy itthoni torna, míg Zita alszik, de ez ritkább, bár fogyókúra szempontjából hatékonyabb lenne. A lassan közeledő költözés miatt azonban gyűlnek a tennivalók a képzeletbeli listámon, mint pl. egy csomó kinőtt ruha átválogatása, hogy minél kevesebbet vigyünk át magunkkal új otthonunkba. Így a sport továbbra sem élvez előnyt, de legalább étkezés terén változások álltak már be.

A Gastroyal-nak a hagyományos ételein kívül rengeteg diétás, fogyókúrás étele, programja van. Egyelőre próbálgatom, nekem melyik jön be. Próbáltam a színes leves kúrát, nem két hétig folyamatosan ugyan, mint ajánlják, csak egy-egy nap. Ez négy különböző levest takar négy étkezésre. A levesek finomak, de, ahogy én sejtettem, nekem kevés lesz csupán a leves. Volt, hogy valami kevés másodikkal ki kellett egészíteni, mert tudtam, hogy a gyerekek mellett hamar éhes leszek, ami nem jó. Vagy pl. a reggeli leves nem rossz ugyan, de én eleve nem nagyon szeretek reggelire levest enni (bár a cél érdekében ezt kis időre tudnám vállalni), de ami nehezebb, hogy utána már akkor éhes vagyok, mikor az oviba készülve a kabátot húzzuk, mikor hazafelé tolom a "szekeret" meg már jojózik a szemem. Jó ez a leves kúra, mert könnyű, átmossa az ember szervezetét a sok folyadék, jót tesz a sok rostos zöldség, de az én életmódomba nehezene illeszthető be, még két hétre sem.

Rendeletem egy-két nap a 90 napos diétából is, ami a táplálékszétválasztáson alapul. Ezt 90 napig kellene folyamatosan csinálni, de ebben is vannak problémás elemek. Jön egy ebéd, egy vacsora, ugyanaz, mint az ebéd és egy reggeli, ami rendszerint valamilyen gyümölcsvelő (magyarán egyszerű gyümipép). Egy a bajom, hogy vacsira nem kívánom általában ugyanazt, mint ebédre, akkor sem, ha tudom, hogy most kivételesen kellene. Reggelire a gyümivelő megint csak kevés, ezzel az ovijáratot nem tudom teljesíteni, mire hazaértem egy-egy ilyen reggel, fel tudtam volna falni a fél hűtőt. Na, akkor most ennek mi értelme? Kristálytiszta lett a kép, hogy nekem reggelire valami "normálisat" kell enni, pl, pirítós, egy kis szendvics, ami egy ideig energiát is ad. Amivel lehet játszani, hogy a reggeli mennyiségét csökkentem. Eddig 4 pici toast kenyeret simán meg tudtam enni, most csökkentettem a mennyiséget 2-re, és figyelek, mi kerül rá. Bár, igazság szerint reggel vagyok engedékenyebb, és akár a vajas-mézes pirítós is engedélyezett, még így is éhes leszek késő délelőttre. nem könnyű 3 gyereket kabátba "rázni", lecaplatni az oviig, ott kettőt "leadni", majd eggyel vissza a dombos utcákon. :) Kétségtelen, hogy ilyenkor mindig arra gondolok, hogy ezzel is csak jót teszek magamnak, azt nem szeretem azonban, ha az utcánk sarkán már szédülök. Éhezni nem akarok, ez fontos, rá kell találni a megfelelő arányokra. Kiadósabb reggelire amúgy nem lenne idő, pedig talán az lenne a legjobb, hogy reggelire kicsit többet, mert azt még napközben simán elhasználom.

A 90 napos étrendből nem is akartam minden napra rendelni, mert szénhidrát napon pl. estére nagy adag gundel palacsintát hoznak, sok csokiszósszal... az oké, hogy ezt is enni kell, de hogy miért estére ezt az amúgy hatalmas kalóriabombát, azt nem tudom. Úgyhogy ezeket a napokat kihagytam.
A szénhidrát mentes diétában szereplő kaják már szimpatikusak, azokat szívesen enném is, de elméletileg ezt is csak két hétig javasolják. Puff neki. Mivel azonban ezek az ételek szimpik, lehet, hogy csalok, és reggelire viszek be szénhidrátot, hogy ne legyen annyira monoton az étrend. Mert az egyoldalú étrendek, programok ideig-óráig jók, hosszú távon nem lehet kihagyni semmit sem, az megint már szélsőséges irányba viszi a fogyizást, azt meg nem akarom.

A héten egy nap rendeltem egy ilyen szénhidrát mentes menüsort, teszt céljából, illetve más egyéb diétás ételekből, amik nem konkrét programban szerepelnek. Keresem az utat, meglátjuk, hogy mire jutok a Gastroyal-os megoldással.

Megfordult a fejemben, hogy ilyen kajákat én is tudnék csinálni, de most szertnék kis időt nyerni azzal, hogy kevesebbet főzök. Ráadásul nem rossz, ha változatos módon mindenféle ételt hoznak, nem nekem kell pl. kelkáposztát beszerezni, abból kis adagot kizárólag magamnak megcsinálni, mert aztán azt rajtam kívül max. Zita eszi, a család többi tagja úgysem. És esetleg dobhatom ki, jobb esetben fagyasztom, ha lehet. Meg lehetne csinálni, de én most nem akarok gondolkozni, hogy éppen milyen ételt főzzek egy-egy adott napra.

Próbálgatom az ételeket, próbálom saját utamat megtalálni. Azt már sikerült elérni, hogy alapjáraton kisebb adagokat eszek. Hiába kívánja még a szemem, tudom, hogy eleget ettem, és nem veszek többet. És tényleg nem is vagyok már éhes. Ezzel sikerült elérnem, hogy Kinga szülinapi buliján is igencsak keveset bírtam enni, a gyomrom pár nap alatt hozzászokott a kisebb adagokhoz. Ez nekem már jó.

További sikerélmény, hogy minimális az édességfogyasztásom. Eddig többször előfordult, hogy én is ettem valami édességet a lányokkal, vagy jobb esetben "csak" a maradékot, mint pl. pudingot. Most nem eszem meg. Ebéd után szoktam édességet kívánni, ilyenkor keresek egy szem csokit, örülök az édesnek, de nem érzek késztetést, hogy megegyek egy fél tábla csokit. Ezek is nagy dolgok már nekem. :)

Vagy gyakran jön rám a nassolhatnék. szokott is itthon lenni keksz, rágcsa a lányoknak, de amint ránézek, érzem, hogy felesleges. Mondjuk az időkitöltő nasizás eddig is nagyon ritka volt, gyakoribb volt a "programozott" édességevés pl. étkezés után, de mint írtam az is erős reformáláson esett át.

Az, hogy egész nap itthon vagyok, nem könnyíti meg a dolgom. Sokszor jön rám, hogy úgy ennék valamit, de nem is igazán tudom, hogy mit, ráadásul tudom, hogy ettem rendesen előtte, nem is kívánok igazából semmit. az utóbbi egy-két hétben aztán végre tényleg nem is eszek ilyenkor semmit, tényleg sikerült fegyelmezett maradni. Ha mégis, akkor almát. Ha nagy a kísértés, megyek a tükör elé, megnézem "aranyos kis" pocakomat, azt mondom, hogy ha most valami feleslegeset eszek, ez csak nagyobb lesz, és ezt nem akarhatom! No, ez hat. Vagy ha sikerül tényleg fegyelmezetten étkezni egy nap, éhezés nélkül, az sikerélmény, az az egyik legnagyobb doppingszerem. Csak valahogy el kell kezdeni, és ez a LEGNEHEZEBB! :) De, úgy tűnik megy. :)

És azért nehogy már totál jó fényben tüntessem fel magam vagy inkább, hogy látszódjon, hogy nem akarok belehalni a fogyókúrába: ma este is nagyon éhes voltam már. A lányok kitalálták, hogy spagettit kérnek. Átfutott az agyamon, hogy egy nagy doboz löncshúsom van, olvaszani nem tudtam volna húst. Abból készült a spagetti, a lányok jóízűen ettek is belőle, és mivel jó illata volt, hát, bizony, én is elcsábultam. Most éreztem, hogy kicsit többet is ettem, mint hogy éppen ne legyek éhes, úgyhogy ma este kicsit buktam a próbát. De olyan jót ettünk a lányokkal! :) /végre ők is jól ettek, ez külön öröm volt, még ha nem is igazán egészséges a löncshús sem, ha nagyon szigorú akarok lenni, de nem esznek ilyet mindennap/. Biztosan lesz még hasonló "incidens", pont ezért nem számítok turbó fogyásra, de az nem is egészséges. És ha a közeljövőben inkább sportolni tudnék többet, akkor az rengeteget számítana! Akkor kevésbé aggódnék az étkezések miatt. Egyelőre nem tudom, azt hogyan valósítjuk meg, de valahogy csak-csak. :)
Addig meg próbálunk egészséges mértékben diétázni. :)

2010. január 18., hétfő

A kezdet

Ezt a blogot legalább fél éve tervezem létrehozni, a célból, hogy a nyilvánosság segítségével (is) megpróbáljak lefogyni. A fogyniakarás már régi vágy, de mivel a legkisebb csemete is csak 2009 októberében volt egyéves, és még jelenleg is szopizik, nem vetettem bele magam olyan elszántsággal a küzdelembe. Mindenféle egyéb körülmény sem segítette a fogyókúra hatékony folytatását (mint pl. építkezés, ami a férj-apa jelentős szabadidejét elviszi, emiatt nehezebb összehozni pl. egy sportolós alkalmat), így a blog létrehozása is húzódótt. Ugyan mi a szöszt írjak a blogba, ha igazából nem fogyózom? Gondoltam én.

aztán jöttek a decemberi ünnepek, akkor tutibiztos voltam, hogy se fogyni, se fogyókúrázni nem fogok, de azért vigyáztam magamra. Viszont akkor elhatároztam, még ha sablonos is, hogy január elsejével, de legalábbis a januári szülinapok lecsengésével ebbe is belefogunk. Most már a legkisebb leányzó is elmúlt 15 hónapos, úgy érzem, igazán megtettem mindent, hogy minél tovább szopizzon (csak úgy, mint nővéreivel is), úgyhogy 5 év terhesség és/vagy szoptatás után eljött az ideje, hogy kicsit erre is időt fordítsak. Ha emiatt lassan apadásnak indul a tej, akkor sem érzem tragédiának, hogy abbamarad a szopi. Még így is elhúzódhat a folyamat, nem vagyok az a gyorsan "elapadós fajta", túlzottan nem aggódok.

Rengeteg mindent kell még leírnom ezzel az egész fogyókúrás kalanddal kapcsolatban: az eddigi "súlytörténelmemet", általában életfelfogásomat, véleményemet a fogyókúrával kapcsolatban, hogyan képzelem el ezt az egészet, de életem sok más tényezője is kihatással van rá. Szépen sorban mindre sor kerül, ahogy időm engedi, persze.

Feltett szándékom, hogy a blog őszinte legyen. Nem biztos, hogy minden apró dolgot fel tudok jegyezni, sőt, de ezzel a bloggal, irománnyal muszáj őszintének lennem. Mint afféle titkos napló (csak mellesleg nyilvános :-) ). Itt muszáj őszintén bevallanom, ha valami nem sikerül, ha hibázok, ha elrontok valamit, ha engedek a kísértésnek, és megeszem azt a csokit, amit nem kellett volna, ha gyenge voltam, ha rossz napom volt. Mert pont ez a nyilvános helyre kitett őszinteség az, ami visszatartó erő lehet. Legalábbis én ezt várom tőle. Mert milyen "égő" és ciki lenne, ha állandóan azt írom, hogy valami nem sikerül? Ha emiatt az olvasó kicsit kárörvendően az orra alá motyogja, hogy "na, ez is csak egy sok közül, aki azt hiszi, hogy ezt meg lehet csinálni, és puff, az első próbatételnél megbukott, haha!" No, persze azt is meg lehet csinálni, hogy nem írom le, és akkor nem mosolyog senki. De ez nem megoldás. Arra kell törekedni, hogy mindig olyat tudjak írni, amire büszke vagyok, legyen az bármilyen apróság! Ez vezet el aztán végül az áhított célhoz, hogy néhány kilóval kevesebb legyek és jobban érezzem magam a bőrömben. Egyszóval a nyilvánosság lesz nekem a fő doppingszerem!

Valószínűleg ezt én most blog nélkül is elérném. Amúgy. :) Illetve el is fogom, mert borzasztó nagy az elszántság. Rémrosszul érzem magam általánosságban (már jóóó ideje), nem szoktam meg, hogy 10 kilóval több vagyok, mint kellene, hogy bő pulcsiban érzem csak jól magam és strandra sem szívesen megyek. Így van ez már pár éve, és nem szeretem. Tudom, hogy nem ez a legfontosabb a világon, és hogy 3 gyerek megszülése után és mellett megengedhetném magamnak ezt a "luxust", de nekem kezd igenis fontos lenni. Nem szuperizmos, kockahasú csinimami szeretnék lenni (bár, akinek ez sikerül, könnyen összejön vagy megadatik, annak csak szuper a helyzete, és jóindulatú irigységet érzek csak :), és szívesen fogadom a kulisszatitkokat is ), csak pár kilóval kevesebb, hogy fel tudjam húzni a régi ruháim (nem utolsó szempont, hogy drága újakat venni, új méretben), fittebb legyek, jobban bírjam az iramot a mindennapok igencsak nagy hajtásában. Nem olyan sok, de nekem most kissé küzdelmes utat kell ehhez megjárni. Nem jött össze a sokat hangoztatott szülés utáni spontán fogyás, még 3 gyerek mellett sem, vagy csak kis mértékben, ami gyorsan vissza is jött, így aztán kézbe kell venni az irányítást.

És, hogy mégis blogban jegyzem fel ezeket a történéseket? A már említett doppingolás céljából, illetve azért, mert hiszem, hogy vannak mások is rajtam kívül, akik hasonló cipőben járnak, így, ha ez a blog kicsit is segít, hogy ők is felvegyék a küzdelmet vagy egyszerűen reményt ad, hogy sikerülhet, már megéri írogatni. Éppen ezért remélem, hogy sikeres lesz a fogyókúra, mert csak sikerélménnyel tudok másoknak is segíteni! :) Úgyhogy lehet drukkolni, szurkolni, és majd meglám, mi sül ki ebből a projektből! :-)