Ezt a blogot legalább fél éve tervezem létrehozni, a célból, hogy a nyilvánosság segítségével (is) megpróbáljak lefogyni. A fogyniakarás már régi vágy, de mivel a legkisebb csemete is csak 2009 októberében volt egyéves, és még jelenleg is szopizik, nem vetettem bele magam olyan elszántsággal a küzdelembe. Mindenféle egyéb körülmény sem segítette a fogyókúra hatékony folytatását (mint pl. építkezés, ami a férj-apa jelentős szabadidejét elviszi, emiatt nehezebb összehozni pl. egy sportolós alkalmat), így a blog létrehozása is húzódótt. Ugyan mi a szöszt írjak a blogba, ha igazából nem fogyózom? Gondoltam én.
aztán jöttek a decemberi ünnepek, akkor tutibiztos voltam, hogy se fogyni, se fogyókúrázni nem fogok, de azért vigyáztam magamra. Viszont akkor elhatároztam, még ha sablonos is, hogy január elsejével, de legalábbis a januári szülinapok lecsengésével ebbe is belefogunk. Most már a legkisebb leányzó is elmúlt 15 hónapos, úgy érzem, igazán megtettem mindent, hogy minél tovább szopizzon (csak úgy, mint nővéreivel is), úgyhogy 5 év terhesség és/vagy szoptatás után eljött az ideje, hogy kicsit erre is időt fordítsak. Ha emiatt lassan apadásnak indul a tej, akkor sem érzem tragédiának, hogy abbamarad a szopi. Még így is elhúzódhat a folyamat, nem vagyok az a gyorsan "elapadós fajta", túlzottan nem aggódok.
Rengeteg mindent kell még leírnom ezzel az egész fogyókúrás kalanddal kapcsolatban: az eddigi "súlytörténelmemet", általában életfelfogásomat, véleményemet a fogyókúrával kapcsolatban, hogyan képzelem el ezt az egészet, de életem sok más tényezője is kihatással van rá. Szépen sorban mindre sor kerül, ahogy időm engedi, persze.
Feltett szándékom, hogy a blog őszinte legyen. Nem biztos, hogy minden apró dolgot fel tudok jegyezni, sőt, de ezzel a bloggal, irománnyal muszáj őszintének lennem. Mint afféle titkos napló (csak mellesleg nyilvános :-) ). Itt muszáj őszintén bevallanom, ha valami nem sikerül, ha hibázok, ha elrontok valamit, ha engedek a kísértésnek, és megeszem azt a csokit, amit nem kellett volna, ha gyenge voltam, ha rossz napom volt. Mert pont ez a nyilvános helyre kitett őszinteség az, ami visszatartó erő lehet. Legalábbis én ezt várom tőle. Mert milyen "égő" és ciki lenne, ha állandóan azt írom, hogy valami nem sikerül? Ha emiatt az olvasó kicsit kárörvendően az orra alá motyogja, hogy "na, ez is csak egy sok közül, aki azt hiszi, hogy ezt meg lehet csinálni, és puff, az első próbatételnél megbukott, haha!" No, persze azt is meg lehet csinálni, hogy nem írom le, és akkor nem mosolyog senki. De ez nem megoldás. Arra kell törekedni, hogy mindig olyat tudjak írni, amire büszke vagyok, legyen az bármilyen apróság! Ez vezet el aztán végül az áhított célhoz, hogy néhány kilóval kevesebb legyek és jobban érezzem magam a bőrömben. Egyszóval a nyilvánosság lesz nekem a fő doppingszerem!
Valószínűleg ezt én most blog nélkül is elérném. Amúgy. :) Illetve el is fogom, mert borzasztó nagy az elszántság. Rémrosszul érzem magam általánosságban (már jóóó ideje), nem szoktam meg, hogy 10 kilóval több vagyok, mint kellene, hogy bő pulcsiban érzem csak jól magam és strandra sem szívesen megyek. Így van ez már pár éve, és nem szeretem. Tudom, hogy nem ez a legfontosabb a világon, és hogy 3 gyerek megszülése után és mellett megengedhetném magamnak ezt a "luxust", de nekem kezd igenis fontos lenni. Nem szuperizmos, kockahasú csinimami szeretnék lenni (bár, akinek ez sikerül, könnyen összejön vagy megadatik, annak csak szuper a helyzete, és jóindulatú irigységet érzek csak :), és szívesen fogadom a kulisszatitkokat is ), csak pár kilóval kevesebb, hogy fel tudjam húzni a régi ruháim (nem utolsó szempont, hogy drága újakat venni, új méretben), fittebb legyek, jobban bírjam az iramot a mindennapok igencsak nagy hajtásában. Nem olyan sok, de nekem most kissé küzdelmes utat kell ehhez megjárni. Nem jött össze a sokat hangoztatott szülés utáni spontán fogyás, még 3 gyerek mellett sem, vagy csak kis mértékben, ami gyorsan vissza is jött, így aztán kézbe kell venni az irányítást.
És, hogy mégis blogban jegyzem fel ezeket a történéseket? A már említett doppingolás céljából, illetve azért, mert hiszem, hogy vannak mások is rajtam kívül, akik hasonló cipőben járnak, így, ha ez a blog kicsit is segít, hogy ők is felvegyék a küzdelmet vagy egyszerűen reményt ad, hogy sikerülhet, már megéri írogatni. Éppen ezért remélem, hogy sikeres lesz a fogyókúra, mert csak sikerélménnyel tudok másoknak is segíteni! :) Úgyhogy lehet drukkolni, szurkolni, és majd meglám, mi sül ki ebből a projektből! :-)
